Egyedül vagyok mint őszi fán az utorsó sárga levél.
Mely nem hisz csak szeret bízik és remél.
Mért nem szerették s mért nem törődtek vele soha!?
Mért volt vele a sors ilyen mostoha?
De ő csak hisz és szeret.
Én irigylem a faleveleket.
Nem tudják milyen magányosnak lenni.
Milyen az ha senki se tudja őt szeretni.
S ha ősszel lehullanak csendben szépen.
Tavasszal friss virág lessz belőlük egy burjánzó réten.
Mint a faleveleket sodorjon el engem is a szél.
Emlékként melyet már senki se keresgél.
Mért nem tudnak engem igazán szeretni?
Velem s nem rajtam tiszta szívből nevetni.
Sorstársam nékem e kis falevél.Mely hisz szeret bízik és remél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése